BTK-s éremeső az OTDK Humán Tudományi Szekcióban

2019.05.03.
BTK-s éremeső az OTDK Humán Tudományi Szekcióban
Április 24-e és 26-a között Karunk adott otthont a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójának. A számos kísérőprogrammal, előadásokkal és koncertekkel tarkított rendezvényre az egész országból, valamint a határon túlról is érkeztek hallgatók.

Humán Tudományi Szekció tizennégy szekciójára több mint 400 nevezett dolgozat érkezett. 171 ELTE-s hallgató vett részt a versenyen, ez az összes induló közel 40%-át jelenti. Hallgatóink nagyszerűen szerepeltek: összesen 27 első, 22 második és 19 harmadik díjjal zárták a megmérettetést. Ez azt jelenti, hogy a Bölcsészettudományi Karon kiosztott 128 helyezésből közel 70-et hallgatóink szereztek meg. Az ELTE-s hallgatók és felkészítőik munkáját dicséri a számos különdíj is. Borhy László rektori különdíját  Solnay Eszter, az ELTE BTK hallgatója vehette át. 

Az ELTEvízió videó:  első nap, második nap
Így zajlott az OTDK (elte.hu)

Részletes eredmények:

Fordítástudomány tagozatban első helyezést ért el Érsek Csenge, a 18–19. századi magyar irodalom tagozatában Kőszeghy Ferenc, A 20. század első felének irodalmában Ágoston Enikő Anna, valamint a brit és amerikai irodalom területén Rácz Lilian. Továbbá első lett a germán nyelvek nyelvészetében Putterer Elisabeth, a spanyol nyelvészet és irodalom területén Jankovics Bernadett, szlavisztikában Juracsek Kata, illetve Sodics Dominika a Művészettörténet tagozatában. Dolgozatával első lett Boda Bianka a társadalomnéprajz tagozatában, Havasi Zsuzsanna a Nyelvtörténet tagozatban és Turcsik Bíborka Névtan, frazeológia, stilisztika, textológia tagozatban. Az Általános, leíró és kognitív nyelvészetben Bajzát Tímea Borbála, az Alkalmazott nyelvészet, fonetika, pszicholingvisztika, pragmatika tagozatban Ballagó Júlia, a klasszika-filológia területén Dobos Barna, az ókortörténetben pedig Baranyai Emesediadalmaskodott. Orientalisztikában nyert Tóth Julianna Nikolett.

A régészet őskori tagozatában első lett Solnay Eszter, a népvándorlás korát tematizáló tagozatban pedig Rakonczay Rita. A Színház és dráma tagozat első díja Kovács Dominikhoz került, a Középkori magyar történelem első helyét pedig Varga Virág hozta el. A Középkori és kora újkori egyetemes történelem tagozatban első lett Illés Kornél, a Kora újkori magyar történelem első helye pedig Rácz Balázshoz került. A dualizmus korabeli magyar történelem tagozatának győztese Gáva Szabina lett, az Újkori és legújabb kori egyetemes történelemben Balogh Ádám Tibor remekelt. Az 1945 utáni egyetemes történelem első díját Vácz István Dávid vehette át, a Két világháború közötti magyar történelem első díját pedig Szabó Róbert. Végül, de nem utolsó sorban pedig első lett a Vizuális kultúra tagozatban Gregor Lilla.

Második helyen zárt a 20. század első felének irodalmát magába foglaló tagozatban Nagy Hilda, ugyanezen évszázad második felét tematizáló tagozatban pedig Veréb Árnika. A kortárs magyar irodalom tagozatában második lett Csete Soma, a Populáris irodalom és kultúrában Németh Júlia, Brit és amerikai irodalomban Anna Patricia Wynn, a Francia nyelvészet és irodalom tagozatában pedig Gali Kende. Germán nyelvek nyelvészetében második lett Jäckl Marcell Richárd, Spanyol nyelvészet és irodalomban Kovács Dorottya, a Szlavisztika tagozatban Bodor Jázmin Virág, a Klasszika-filológia tagozatban pedig Kerti Anna Emese és Schnider A. Angelika kapott megosztott második helyezést. Az Alkalmazott nyelvészet, fonetika, pszicholingvisztika, pragmatika tagozatban kapott megosztott második helyezést Puzder Zsófia Anna, Mrázik István, Horváth Donát és Száraz Bettina közös dolgozatukkal.

Az Orientalisztika tagozatban az első hely mellett a második is ELTE-shez került: dolgozatával Fábián Armin Vincentius nyert. Az Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány mindkét tagozatában a második helyet szerezték meg az ELTE-sek: Téglási Gergő és Mosa Diána személyében. A régészet tárgykörében az őskori tagozatban lett második Hegedűs Zsuzsa. A Középkori és kora újkori egyetemes történelem tagozatban szerezte meg a második helyet Egyed Regina, a Dualizmus kori magyar történelem tagozatban Tóth Kelemen, az Újkori és legújabb kori egyetemes történelemben pedig Lévai Dániel. A Két világháború közti magyar történelem tagozatában megosztott második hely született: Taschek Zoltán és Erdős András Patrik váltották helyezésre dolgozataikat. Végül, a Vizuális kultúra tagozatban második helyezést ért el Kovács Ágnes.

A Fordítástudományban a harmadik hely is az ELTE-n maradt, Rudolf Anna Judit hozta el dolgozatával. Pintér Kitti szintén harmadik lett a 18–19. századi magyar irodalom tagozatban. Az Angol nyelvészet tagozatban Garai Luca lett harmadik, a Brit és amerikai irodalom a kezdetektől a 20. századig tagozatban pedig Lajos Mátyás György és Andók Regina kapott megosztott harmadik helyet. Germán nyelvek nyelvészetében lett dobogós Gabnay MátéKukri Márta pedig a Német, holland és skandináv irodalom tagozatában. A Szlavisztika harmadik helyezettje Murányi Márk lett, a Művészettörténeté Hári Kata.

A Folklorisztika tagozatban szerzett dobogós helyet Horváth Kinga, az Általános, leíró és kognitív nyelvészet tagozatban Kopcsák Róbert kapott megosztott harmadik helyet. Az Ókortörténet tagozatban harmadik lett Góczon TamásGillich Olivér pedig megosztott harmadik helyezést ért el a régészet egyik tagozatában. A Színház és dráma első díja mellett a harmadik is ELTE-s hallgatóhoz került: dolgozatával Kovács Viktor állhatott a dobogóra. A Középkori magyar történelem harmadik helyét Patthy Loránd Imre kapta, a Középkori és kora újkori egyetemes történelem harmadik helyezés pedig megosztva került Varró Orsolyához és Kovács Dominikához. Az 1945 utáni magyar történelem tagozatának harmadik helyezettje Furtner Nikolett lett. A Vizuális kultúra utolsó dobogós helyezése is az ELTE-n maradt: Horányi Péter nyerte meg.

Különdíjat kapott Szathmári EdinaSágodi BenceSchnider A. AngelikaKovács AnnamáriaJancsó DorottyaNagy HildaBachusz Dóra és Gáva Szabina. A különdíjasok sorát bővítik továbbá: Bárdi SáraKiss KrisztiánMiklós LauraKovács DominikKovács ViktorTóthpál Sarolta KrisztinaVácz István Dávid és Rácz BalázsSzabó RóbertGloviczki RáhelPuchla NikolettFábry Pál MátéKovács AnnamáriaEbedli ViktóriaVarga VirágKovács ÁgnesPutterer Elisabeth, valamint Gabnay Máté és Jäckl Marcell Richárd is különdíjasok lettek. Különdíjat kapott még Gágó ZsófiaSzarvas GabriellaMayer PéterBajzát Tímea Borbála és Puzder Zsófia Anna, Mrázik István, Horváth Donát és Száraz Bettina csapata. Ballagó JúliaHerczeg NoémiHorváth Kinga és Solnay Eszter is különdíjat kapott, aki az ELTE rektorától vehette át a különelismerést.

A Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekcióban is díjaztak BTK-s hallgatókat:

A könyvtárügy aktuális kérdései tagozatban Móring Tibor első helyen, Markó-Markechné Zelei Edit második helyen végzett.

Hallgatóink a Társadalomtudományi Szekcióban is jeleskedtek:

Molnár Zalán a Filozófia tagozat első helyét szerezte meg. Az Esztétika és filmtudomány tagozatban kapott megosztott második helyezést Gyárfás Orsolya, továbbá a Kommunikáció- és médiatudomány egyik tagozatában szintén megosztott második helyet kapott Gajdos Renáta, míg a másik tagozatban Cseke Balázs. Az Esztétika és filmtudomány tagozatban a második hely mellett a harmadikat is az ELTE képviselője hozta el: Tóth Réka kapott megosztott harmadik helyet. A Filozófia tagozatban is megosztott harmadik helyezett lett Zágorhidi-Czigány Domonkos.

Forrás: elteonline
Képek: Selmeczi Tamás, ELTE BTK
Borítókép: Rusznák Gábor, ELTE