Az ország legjobb kara

Az ország legjobb kara
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara évek óta őrzi vezető pozícióját a magyar felsőoktatásban: a hazai és a külföldi rangsorokban is az élen szerepel a képzési terület.

Itthon

A HVG Diploma 2018-as felsőoktatási rangsorában mind az oktatói, mind a hallgatói kiválóság listáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti. Az egyetemi karok országos összehasonlításában az első helyen a Bölcsészettudományi Kar áll.  Az összesített kari rangsor hallgatói kiválósági mutatói alapján a Bölcsészettudományi Kar a harmadik helyen áll az országos listán.

A bölcsészettudományi képzésterületi rangsor élén a hallgatói kiválóság szerint – 2017-hez, 2015-höz, 2014-hez, 2013-hoz és 2012-höz hasonlóan – két ELTE-s kar áll: a rangsort idén az ELTE Bölcsészettudományi Kara mellett az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar vezeti. A bölcsészkar első helyen végzett a középiskolai versenyen helyezést elérők felvételi arányában. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és összes oktatón belüli aránya alapján a BTK kiemelkedik a mezőnyből. A kiadványban közölt összes alapszakos rangsort egyetemünk vezeti: a legjobbnak választották az anglisztika, pszichológia és a történelem szakokat.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Heti Válasz idei összeállításban is két képzési területen, a bölcsészettudományban és a pedagógusképzésben áll az élen.

A lap az elmúlt évek gyakorlata – a felvett hallgatók kiválóságának és a végzett hallgatók sikerességének vizsgálata – mellett az idei évben már az oktatói kiválóságot is felvette rangsorolási szempontjai közé. Tizenegy képzési területet – melyek közül az agrár-, a műszaki-, valamint az orvos- és egészségtudomány nem szerepel az ELTE képzési portfóliójában – és a területek legnépszerűbb három szakját (összesen 35) rangsorolták, karok szerinti bontásban. 

A bölcsészettudomány képzési területet rangsoroló lista második helyén – hasonlóan a 2015-ös és a 2016-os évhez – az ELTE Bölcsészettudományi Kara áll. A kapcsolódó szakok közül hármat említ a kiadvány: az anglisztika és a szabad bölcsészet alapszakok esetén a legjobb képzést nyújtja egyetemünk, míg a pszichológiai alapképzésben a harmadik helyen áll. Az oktató kiválóság szempontjából az ELTE Bölcsészettudományi Kara vezeti a listát.

Külföldön

A QS legfrissebb rangsorában az ELTE a bölcsészettudományi képzési területen több mint száz helyet javított korábbi pozícióján: az Egyetem Bölcsészettudományi képzése a tavalyi 401–450. helyről előrelépett a 321. helyre. A szakterületen belül kiemelkedően szerepelt a régészet, a nyelvészet és a filozófia, melyek mindegyikét a 151–200. helyre rangsorolták.

Center for World University Rankings (CWUR) 2018. május 28-án hozta nyilvánosságra legfrissebb, a világ legjobb ezer egyetemét rangsoroló listáját. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem – ismét a lista legjobb magyar intézményeként – a 413. helyen szerepel, vagyis több mint száz helyezéssel lépett előbbre a világrangsorban a tavalyi 515. helyhez képest.