"Az Atelier egy francia-magyar család"

Mi inspirálta, amikor pályája kezdetén a történelem- és a földrajztudomány kapcsolódási pontjait választotta legfőbb kutatási területének? Hogyan alakult a későbbiekben ez a kutatási érdeklődés? 
Egyszerű történet volt, először geográfusi tanulmányokat végeztem, de a doktori munkámat már a történeti földrajz megközelítése határozta meg, a Francia Forradalom korszakának közigazgatási reformjaival és területi politikájával foglalkoztam. Ettől fogva mindig is szerettem volna mindkét tudományterület szemléletét érvényesíteni a kutatásaimban, történeti és episztemológiai szempontból gondolkozni az idő és a tér kapcsolódási pontjain.  Továbbra is azok az időszakok álltak érdeklődésem középpontjában, amelyekben megragadható volt egyfajta markáns területszervezési, területrendezési koncepció, ilyen volt például a 19. század második fele Franciaországban.

Melyek azok a tudományos kérdések, amelyek meghatározzák éppen folyó kutatásait, amelyek mostanában lelkesítik? 
Az érdeklődésem mostanában a területfejlesztési stratégiák mögött álló politikai szándékok és tényezők megismerésére irányul. Város és vidék bonyolult viszonyrendszerét is jelentős mértékben határozza meg a nagypolitika, amit az elmúlt években közvetlenül is megtapasztalhattunk Franciaországban, ahol egy sor, a decentralizáció irányába mutató törvényt hoztak, illetve jól látható, hogy egyre gyakrabban alkalmaznak participatív eljárásokat, vagyis vonják be a lakosságot a döntéshozatali folyamatokba. A város és a vidék kezelésének mélyreható átalakulását láthatjuk, ami engem szenvedélyesen foglalkoztat, és ez arra vezetett, hogy több, a jelenre fókuszáló kutatást végezzek. Ezekben a vizsgálatokban is történészi szemlélet vezet ugyanakkor, hiszen

amit meg kívánok ragadni, az éppen a változás folyamata a hosszú időtartamban megismerhető hagyományokhoz képest,

a kontinuitás és a törések dinamikája.

Az Ön által vezetett kutatócsoport nevében újdonságként nemrég a környezettörténet is megjelent. A francia történettudományt általában az a kritikai éri, hogy meglehetősen későn, generációs csúszással kezdett érdeklődni e terület iránt, részben mivel az ember-természet kapcsolat kutatásának saját, nagyon erős hagyományai voltak, az Annales-iskola öröksége, amelynek egyik legfőbb letéteményese éppen az EHESS. Hogyan látja a környezettörténet-írás helyzetét, illetve az Annales-hagyományok befolyását erre a részterületre? 
Ezzel kapcsolatban érdemes több tényezőt is észben tartanunk. Először is Franciaországban – azt hiszem sok országtól eltérően –, a történelem és a földrajz oktatása egy tantárgy keretében, integráltan zajlik. Korábban a földrajztanítás kifejezetten a történelem tantárgy alá volt rendelve. Másrészt valóban, a történészek és a geográfusok már a huszadik század elejétől fogva intenzíven kutatták ember és természeti környezet viszonyát, így amikor az 1980-as években újra felébredt a kíváncsiság a környezeti kérdések történeti vizsgálata iránt, a szakmának az volt az érzése, hogy az ezzel kapcsolatos munkát már elvégezték. Így a francia tudományosság nem kapcsolódott be azonnal a felfutó környezettörténeti kutatásokba, saját tekintélyes múltjára támaszkodva nem újította meg azonnal a környezettel kapcsolatos kérdésfeltevéseit. Az olyan témák felvetéséhez, mint az iparosodás környezeti ártalmainak vagy a környezetszennyezésnek a története, meg kellett várni, amíg a történészek egy következő generációja, inkább a 2000-es évektől, friss szemlélettel fordult a tudományterület irányába.

Az EHESS önmagában is egy nemzetközi tudományos tér, Ön ráadásul régóta szorosan együttműködik magyar kollégákkal és hallgatókkal. Hatnak-e ezek kapcsolatok, a különböző országok képzési struktúrájában, kutatási kultúrájában való jártasság az Ön tudományos munkásságára, amikor területi identitásokkal, mentális térképekkel és egyebekkel foglalkozik?
Igen, amikor megismerkedtem az Atelier munkatársaival, nagyon érdekelt, hogyan dolgoznak és gondolkoznak a nemzeti identitás témakörében, a nemzetépítés kérdésein, mivel magam inkább regionális keretekben dolgoztam, és a régiókhoz kötődő identitás kialakulása foglalkoztatott. Vizsgálataink eltérő léptéke ellenére

az ELTE-n dolgozó történészek munkamódszerei valódi inspirációt jelentettek számomra.

Egy-egy nemzetközi konferencián az európai tér strukturálásával kapcsolatban nagyon érdekes közös gondolkodás alakult ki, méghozzá hosszú időtartamban, mivel együttműködésünknek középkorászok is a részesei voltak, és ez nagyon gyümölcsözőnek bizonyult.

Az Atelier-vel való együttműködése hosszú, két és fél évtizedes múltra tekint vissza, fel tudná idézni nekünk néhány emlékezetes pillanatát? 
Ez az együttműködés valójában még régebben született, Granasztói György professzor úr kezdeményezésére, aki Jacques Le Goff, majd Jacques Revel történészekkel és Rose-Marie Lagrave szociológussal állt szoros kapcsolatban. Ennek a hosszú múltra visszatekintő együttműködésnek én már egy örököse vagyok. Első kapcsolatom a magyar kollégákkal az EHESS-en tanuló hallgatókon keresztül formálódott. Az 1980-as évek vége felé dolgozta ki részletesen Granasztói György a várostörténettel kapcsolatos koncepcióit, és tanítványai jellemzően várostörténeti témákkal érkeztek az EHESS-re, hogy Bernard Lepetit vagy Marcel Roncayolo óráit látogassák, utóbbi az én doktori témavezetőm is volt. Fiatal oktatóként részt vettem a magyar hallgatók diplomamunkáinak értékelésében. Amikor azután vendégelőadóként Budapestre is egyre többször ellátogattam, megismertem a tanáraikat is. Benda Gyula és Granasztói György rögtön melegszívű fogadtatásban részesített, az volt az érzésem, hogy gyorsan beilleszkedtem. Granasztói professzor úr egyszer, sokkal később, azt mondta, hogy az Atelier egy francia-magyar család, és valóban így éreztem én is.

Említette a várostörténetet, mint olyan pontot, amelyhez természetes módon tudtak kapcsolódni a másfajta képzési háttérrel rendelkező magyar hallgatók. Általánosságban mennyire látja könnyűnek a Magyarországról érkező hallgatók integrációját a nemzetközi és konkrétan a francia tudományos térbe?
Ez mindenképpen bizonyos erőfeszítést követel tőlük, hiszen tapasztalatom szerint először magabiztos jártasságot kell szerezniük abban a fogalomrendszerben, amely (legalábbis a területiséggel kapcsolatos kérdésekben) egy francia hallgatónak már a rendelkezésére áll. Bizonyos forrástípusokkal is talán ritkábban dolgoznak a Magyarországról érkezők, azt látom, hogy nagyon szívesen tanulnak és kezdenek el dolgozni olyan dokumentumokkal, mint a városrendezési tervek, felmérések vagy térképek és más olyan források, amelyeket hagyományosan inkább a geográfusok használnak. Ez talán az egyik legfontosabb hozzáadott értéke ennek a nemzetközi együttgondolkodásnak.

Végül, hogyan látja az EHESS és az ELTE együttműködésének jövőjét? A tudományos életben is egyre kizárólagosabbá válik az angol nyelv közvetítő szerepe, miért és hogyan érdemes mégis ápolni ezt a frankofón szellemi műhelyt, közösséget? 
Azt gondolom, hogy mindazok alapján, amit már eddig is elmondtunk, látható, hogy az Annales-iskola hagyománya máig megtermékenyítő szellemi közegként működik, éppen ezért nem érdektelen azon a nyelven ápolni ezt a hagyományt, amelyen megszületett. Természetesen angol fordításban is sok minden elérhető, de a frankofónia fenntartásával egyúttal a francia kultúrkörben is jártasságot szerzünk, amely nagyon eltér angolszász megfelelőjétől. Ennek bizonyítékaként olyan fogalomhasználati különbségeket lehet felhozni, amelyek egyúttal megmutatják, milyen

sokféle árnyalat veszne el, ha csupán az egyik nyelv fogalmai szerint próbálnánk leírni a jelenségeket.

Maga az általam sokat használt „terület” szó is ilyen: a francia territoire-nak nem felel meg az angol territory, ugyanakkor az angolszász történetírás sajátos fogalmai, a place és a space sem fordíthatók egyszerűen franciára. Fontos, hogy továbbra is találjunk frankofón kollégákat és hallgatókat az Atelier-ben, hogy azokról a konceptuális finomságokról, amelyeket csak ezen a nyelven lehet megfogalmazni, tudjunk együtt gondolkodni, és tudjunk kapcsolódni az Annales historiográfiai hagyományához is.

Ez az együttműködés amellett, hogy bizonyos értékeket igyekszik megőrizni és az említett hagyományokat ápolni, képes volt megújulni is. Tematikánk része lett az örökség fogalma, amely eredetileg nem volt kulcsfogalmunk. Másrészt képes volt ez a kooperáció más országok felé is nyitni, azáltal, hogy az Atelier koordinálásával szélesebb nemzetközi felsőoktatási együttműködés jött létre, a frankofónia fenntartásával, de az angol-francia kétnyelvűség bevezetésével is, ami véleményem szerint annak a bizonyítéka, hogy együttműködésünk képes rugalmasan alkalmazkodni a változó viszonyokhoz, és lesz mit kínálnia a következő generációknak.