A tudományos szakfordítási kompetencia konceptuális modellezése
A különböző kultúrákban a tudás fogalma, valamint a tudás meghatározásának, megalkotásának és közvetítésének módjai eltérnek egymástól. Ezért a tudományos életben a többnyelvűség bizonyítottan hozzájárul a különféle tudásrendszerek fennmaradásához, a tudományos esélyegyenlőséghez, valamint azoknak a tudósoknak a nemzetközi versenyképességéhez, akiknek nem a lingua franca az anyanyelve. A fordítás készítői (legyen szó képzett szakfordítóról vagy a kutatást végző tudósról) és az általuk alkalmazott stratégiák (honosítás és idegenítés) ebben egyedülálló és meghatározó szerepet játszanak, mivel döntéseik elősegíthetik vagy éppen akadályozhatják a nyelvi és episztemikus sokszínűséget a tudományos világban.
Kiemelt jelentősége ellenére azonban viszonylag keveset tudunk a tudományos szakfordításhoz szükséges speciális kompetenciákról. Mivel a tudományos szakfordítás nem pusztán filológiai kérdés, ez a konceptuális kutatás – konziliens megközelítést követve és több tudományág (a tudomány- és technológiatanulmányok, a filozófia, a nyelvészet és a fordítástudomány) és kutatási perspektíva (az episztemológia, az alkalmazott nyelvészet, valamint a fordítási kompetenciakutatás) eredményeit integrálva – elméleti alapon modellezi a tudományos szakfordítási makrokompetenciát. Az így megalkotott konceptuális tudományos szakfordítási kompetenciamodell megjeleníti az ehhez a komplex fordítási tevékenységhez szükséges ismereteket, képességeket, attitűdöket, valamint ezek egymással való kapcsolatát. A kutatást a PACTE (2018: 128-130) kutatócsoport munkája is inspirálta, ami a tudományos műfajok (pl. tudományos szakcikk, monográfia) fordítását az öt fordítási szint közül a legmagasabb (C) szintbe sorolta be, de az ehhez szükséges kulturális, világról alkotott és tematikus tudás elemeit még nem határozta meg, mint ahogy a szakfordításhoz (így a tudományos szakfordításhoz) szükséges fordítói tulajdonságokat sem.
Károly Krisztina tanulmányában a tudományos szakfordítási kompetenciát egy többkomponensű, szociokulturális és szociokognitív makrokompetenciaként értelmezi. Ez a makrokompetencia olyan általános, episztemikus és diszciplináris eredetű ismeretek, képességek és attitűdök interaktív, hierarchikus és folyamatosan változó rendszerét alkotja, melyek képessé teszik a fordítót a forrásnyelvi tudományos szöveggel funkcionálisan egyenértékű, a célkultúra tudományos praxisába illeszkedő tudományos szöveg létrehozására a célnyelven. Összetételét tekintve a tudományos szakfordítási makrokompetencia öt általános fordítási (PACTE, 2003: 58-59), egy episztemikus és három diszciplináris eredetű kompetenciából áll: (1) kommunikatív kompetencia a két nyelven (kétnyelvűség), (2) extralingvisztikai kompetencia, (3) stratégiai kompetencia, (4) fordítástudás (transzferkompetencia), (5) instrumentális kompetencia, (6) episztemikus kompetencia, (7) diszciplináris kommunikatív kompetencia a két nyelven, (8) extralingvisztikai diszciplináris kompetencia, (9) részleges szakértelemhiányt kompenzáló stratégiai kompetencia. A fordítási folyamat közben aktiválódnak különféle pszichofiziológiai jelenségek is (PACTE, 2003: 60): kognitív és attitűdbeli jellemzők, pszichomotoros mechanizmusok.
A modell alapjául szolgálhat a szakterületen végzett kutatások eredményeinek rendszerbe foglalásának, a tudományos szakfordításra vonatkozó elméletek finomításának, hipotézisek alkotásának és tesztelésének, s az így keletkező kutatási eredmények fordítóképzésbe és a tudományos szakfordítás gyakorlatába történő hatékonyabb visszavezetésének. Mindez jelentősen hozzájárulhat nem csupán a születendő fordítások minőségének javulásához a hazai és a nemzetközi tudományos térben, hanem a tudományos többnyelvűség és a világ episztemológiai sokszínűségének megőrzéséhez is.