„A mi mai kultúránk ezeknek a pecséthengereknek a világában kezdődött el”
Az assziriológia viszonylag fiatal tudományág, amely azonban nagyon régi kultúrával foglalkozik. Milyen forrásanyagokra támaszkodhat, és ezek között a pecséthengereknek hol a helyük?
Klasszika-filológiáról és az antik művészetek kutatásáról a humanizmus óta beszélhetünk, sokkal korábban elkezdtek foglalkozni az ókori görög és itáliai, valamint egyiptomi kultúrával. Az assziriológia ezekhez képest valóban fiatalnak számít, kb. 150 éve létezik. Az érdekessége az, hogy mára sem növekedett olyan sokrétűvé, hogy mi, assziriológusok ne látnánk át az egészet, ami egyedi lehetőség. A források tekintetében is nagyon kedvező a helyzet, hiszen a meglévő képi és tárgyi források mellett nagy számban állnak a rendelkezésünkre írásos emlékek is, és ezek együtt már komoly betekintést engednek az ókori Mezopotámia világába.
Ez egy magas szintű, ékírásos kultúra volt, ahol elsődlegesen akkád és sumer nyelven írtak, az írás hordozói pedig az agyagtáblák voltak, amelyek szervetlen anyaguknak köszönhetően maradtak meg. E források túlélték a háborúkat, tűzvészeket, és a föld örök időkre megőrzi számunkra őket. Amikor másfél évszázada az első leletek felszínre kerültek, teljesen ismeretlen volt az írásrendszer, először azt kellett dekódolni. Ezt követően a holt nyelv megfejtése már nem volt olyan nehéz, mert az akkád a sémi nyelvcsaládhoz tartozik. Manapság még rengeteg megfejtetlen tábla van a múzeumokban, és még több a földfelszín alatt, de
már látjuk, honnan indult az írásbeliség, így követni tudjuk a fejlődését.
Amikor sikerült megfejteni a bő 3000 éven át használt ékírásos rendszert, ismét feléledt ez a kultúra, mely egyedi és számunkra meghatározó, hiszen áthatja az európai kultúrát.
A források tehát nagyon gazdagok, és ezeken belül is a pecséthengerek elsődleges jelentőségűek. Remek kiegészítői az agyagtábláknak, tehát az írott forrásoknak, hiszen elsősorban a képi világba kalauzolnak el minket. Több ezer ábrázolásról, mind a téma, mind a kidolgozottság szempontjából rendkívül változatos anyagról van szó, a korabeli szobrászat, a terrakották anyaga meg sem közelíti ezt a magas számot!
Hogyan néz ki egy pecséthenger, kihez tartozott és mire szolgált?
Henger formájú, egy–másfél cm átmérőjű tárgyat képzeljünk el, amely átlagosan másfél–négy centiméter hosszúságú, mint egy kisgyermek kisujja. A tárgy hengeres felszínére szinte minden esetben valamilyen képi ábrázolást, de nemritkán feliratot is véshettek. Fontos megemlíteni, hogy a pecséthengeren szereplő ábrázolás mindig a negatív képet (intaglió) adja, hiszen ennek lenyomata, vagyis a pozitív jelenik meg a bőrkeménységű agyagtárgyon. Az ábrázolások egyes részletei szabad szemmel szinte alig láthatók, de a témák tekintetében nagyon gazdagok, és rendkívül fejlett technológiák alkalmazásával készítették őket. Az elkészítéshez szükséges szerszámok, a vágókorong vagy gömbfúró használatának módja, számunkra mindmáig sok megválaszolatlan kérdést rejt. A pecséthengerek alapanyaga, többféle ásvány vagy kőzet lehetett, amelyek különböző tulajdonságokkal rendelkeztek. Az ókori írott források is beszélnek az eredetükről, színükről, keménységükről vagy a textúrájukról; nem mindegy, hogy a henger karneolból készült vagy lazúrkőből, esetleg hegyikristályból. Szokatlanul kicsi tárgyakról van tehát szó, ugyanakkor
ezek a tárgyak nagyon fontosak voltak tulajdonosaiknak, és nekünk, kutatóknak is egyre fontosabbak.
Sok mindent nem tudunk még az ókori Mezopotámiáról? Miről árulkodhat egy pecséthenger?
A pecséthengerek egy személyhez, egy tisztséghez, egy beosztáshoz vagy éppen egy istenhez kapcsolódtak. A háromezer év alatt persze a használati közegük, a rendeltetésük változhatott, ami ugyanakkor a térben és időben betöltött szerepük változását is jelentette. Tulajdonképpen a pecséthengerek nagyon sokféle kontextusban fordultak elő, főként az adminisztrációban, a társadalmi státuszok jelölésében, de amulettként viselve, a mágiában, a vallásban, vagy temetkezési kontextusban egyaránt jelentőségük volt. És hogy mire használták? A legtöbbször hitelesítésre, lezárásra, őrzésre, egy szerződéskötés, egy bírói rendelet után, egy kormányzói utasítás kiadásakor. A végeredmény ilyenkor a pecsét (ami nálunk ugyebár a bulla), ami akkoriban bőrkeménységű agyagra készült, melyet utána kiégettek vagy napon kiszárítottak.
A pecséthengerek dekorációjáról általánosan elmondható, hogy ábrázolás vagy felirat szerepelhet rajtuk. Felirat nincs mindig, de ha van, kisebb részben imát, kérést tartalmaz, ilyenkor a tárgyat a tulajdonosa felajánlhatta egy istenségnek, vagy amulettként hordozta, hogy védelmezze az ártó erőkkel szemben, vagy támogassa és jólétet és egészséget adjon számára. A feliratok többnyire a tulajdonosa/hordozója nevét említik, esetleg a tisztségét, rangját, néha az apja nevét. A képi ábrázolás lehet egyszerű (például geometrikus motívumok), de sokszor nagyon is fejlett, sokrétű (például vadászat, bankett, küzdelem leképezése), amely a kultikus és mitológiai jelenetek esetében az istenvilág felé kalauzol bennünket. Nyilván egy-egy műhely egy adott ábrázolástípusra specializálódott, és emellett a megrendelő is befolyásolhatta a jelenetet vagy annak egy részletét, motívumát. Vagyis a rajta lévő istenalakok vagy istenszimbólumok már a tulajdonos személyes preferenciáit tükrözik, és mi ezzel szeretnénk a leginkább foglalkozni a projekt keretében.
Azt gondolom, hogy
a pecséthengerek tükröt mutatnak számunkra, amelynek alapján talán új módon lehet értelmezni e kultúra képi világát,
egyúttal a hiedelemvilágát, és ezen belül az istenekről alkotott ismereteinket. Engem elsődlegesen az istenek megjelenítése érdekel, hogyan ábrázolták őket, milyen típusok figyelhetők meg, esetenként milyenek lehettek a valóságban a hengereken gyakran megjelenített kultuszszobrok, vagy egy adott városhoz, földrajzi területhez milyen istenábrázolási preferenciák kötődtek. Mindenki ismeri például Assur, Istár és Marduk istenek nevét, ezeknek az isteneknek számos képi előfordulása volt, és ezeket lehet talán majd azonosítani, osztályozni a pecséthengereken előforduló megjelenéseik alapján.
Hány pecséthengerről tudunk ebből az időszakból? És ezeket mennyire dolgozták már fel?
Kb. 5500-at ismerek a választott időszakból. Ezt az anyagot 3 területről gyűjtöttem össze. Először is kikerestem a pecséthengereket az elmúlt 150 év publikációiból, ami nem volt könnyű adatbázis híján. Az első 60–70 százalékot még viszonylag könnyen össze lehetett szedni, utána vált érdekessé a történet. Az aukciós katalógusok anyagára kezdtem koncentrálni, itt nagyjából az utóbbi 40 év aukcióinak katalógusairól van szó (korábban e kiadványok nem tartalmaztak a tárgyakról fényképet). Ennél visszább menni itt nem lehet, előrébb azonban igen, hiszen aukciók ma is vannak, holnap is lesznek, és fel is tűnnek rajtuk pecséthengerek, ez tehát nagyon aktuális irány, és nem is kis feladat, az aukciós katalógusokat nehezebb begyűjteni, mint a publikációkat a világ nagy kutatóhelyein. Végezetül meg kell említeni a tárgyak közvetlen tanulmányozását. Az elmúlt tíz esztendőben jártam a múzeumokat, a kurátori engedélyeknek köszönhetően több mint 20 múzeum anyagát néztem meg: Európában 14, Izraelben 2, az USA-ban 8 gyűjtemény kutatóosztályán kutattam. Az általam feltérképezett 5500-as együttesből kb. 800-at vettem kézbe, talán a legfontosabbakat. A gyűjteményemben a számítógépemen ezeken kívül még szerepelnek olyan tárgyak is, amelyek mindezidáig publikálatlanok.
Mi adta az ötletet, hogy ekkora vállalkozásba fogjon, milyen előzményei vannak az életében?
Történelem szakra jelentkeztem az ELTE-re (1996), egy évvel később elkezdtem az assziriológiát, a következő évben pedig a régészetet (a klasszika archeológia szakirányt). Három szakot végeztem párhuzamosan, majd Párizsban még egy negyedik, történelem diplomát is szereztem.
Jártam középiskolás koromban a Louvre-ban, ahol a szobrok nagy hatással voltak rám; egyetemistaként pedig az ókori Közel-Kelettel kapcsolatos előadások tetszettek a legjobban. Hallgattam Kákosy Lászlót és Komoróczy Gézát is, de azt hiszem, a legnagyobb hatással Dezső Tamás és Szabó Miklós órái voltak rám. Az irány utólag szintén megmagyarázható: abban látom a legnagyobb izgalmat, ha olyan témával foglalkozom, ahol egyszerre lehet írott, képi és tárgyi források alapján vizsgálódni.
A történelem, a régészet és az assziriológia szak erre felkészített. Ezen túl
olyan tárgycsoportot kerestem, amelyet nemcsak régészetileg lehet megfogni, hanem van valami szimbolikus, önmagán túlmutató jelentése is
– ebből adódóan, a doktori munkámban hatalmi jelvényekkel és csillagszimbólumokkal foglalkoztam, most pedig a pecséthengerekkel és az istenvilággal.
A doktori disszertációm befejezése (2008) után fedeztem fel, hogy mekkora lehetőség van a gliptikában, s azt, hogy a pecséthengerek pont azokat az információkat őrzik, amelyek számomra a legérdekesebbek. Továbbá rengeteg a publikálatlan anyag, és a kutatások még sok vizsgálati aspektusra nem fókuszáltak. Ez kb. tíz éve volt. Ebből 4 évig csak gyűjtöttem az anyagot Európa nagy könyvtáraiban (Brüsszel, London, Párizs), aztán kezdtem el az eredményeket publikálni. Addigra már tisztán láttam, merre kell mennem. Ez az anyag lett a bázis, amit aztán elkezdtem egy rendszer szerint kiegészíteni, jártam a múzeumokat, a múzeumok kutatóosztályait, és lassan kirajzolódott a fejemben egy rendszer, és egy adatbázis felépítése mellett nagy mennyiségű kiadatlan tárgy közlésére kaptam engedélyt.
Kép forrása: Szépművészeti Múzeum
Hogyan lett ebből „Lendület” pályázat?
A „Lendület” pályázat legfontosabb értéke a nemzetközisége. Amikor hét év után befejeztem az ELTE-n mindhárom szakom, Francia Kormányösztöndíjnak köszönhetően elmentem Párizsba, ahol tanítványa lehettem Francis Joannèsnek (Université Paris 1 – Panthéon Sorbonne), napjaink lényegében egyik legnagyobb assziriológusának, s egyúttal a Louvre-ba is kaptam kutatási engedélyt. Azt hiszem, ez volt az a meghatározó élmény és lépés, amelyre épült a többi; olyan ez, mint a hógolyó, elindul és ahogy gurul, egyre nagyobb és nagyobb lesz…
Később sikerült ezt a francia kapcsolati tőkét növelni, egészen napjainkig.
Franciaországban most is egy kutatócsoport külső tagja vagyok (Maison René-Ginovès:ArScAn-HAROC, Paris 10: Nanterre). Emellett Brüsszelben, a Musées Royaux d’Art et d’Histoire nagy ötéves állami projektjében (Greater Mesopotamia: Reconstruction of its environment and history, 2012–2017) is részt vettem egyetlen külföldi tagként, és pecséthengerekkel és ékírásos szövegekkel foglalkozva egy katalógust készítettem el. Amikor ez lezárult, elkezdődött egy 3 éves francia-osztrák projekt („The Material Culture of Babylonia in the First Millennium BC”, 2019–2022), amelynek francia csoportjában szintén egyetlen külföldi tagként szerepelek, gliptikával foglalkozom.
Az elmúlt 10 évben volt még egy amerikai–izraeli, két angol, egy francia és egy norvég ösztöndíjam, aztán az ÚNKP ösztöndíjaknak köszönhetően elkezdtem az észak-amerikai gyűjteményekben is kutatni, kapcsolatokat kiépíteni. Amikor a „Lendület” pályázatot összeraktam, ez a háttér már megvolt, és megvoltak azok az engedélyek és közreműködések, amelyeknek köszönhetően a Yale, a New York-i Morgan Library & Museum, a Museum of Fine Arts, Boston, valamint Párizsban a Bibliothéque National de France anyagát feldolgozhatom az ottani kurátorral vagy egyedül. Mindezek mellett a budapesti Szépművészeti Múzeum anyagára szeretnénk majd koncentrálni. Ezeken a helyeken leginkább olyan együttesek vannak, amelyeket még nem dolgoztak fel teljesen, ugyanakkor a minőségük nagyon magas. Tehát van már rálátásom ezekre, látom a jelentőségüket, és megvan az engedélyem is a kutatásukhoz.
Egy nagy adatbázis elkészítését tervezi. Milyen adatokra gondol?
A kutatásunknak két aspektusa van. Az egyik egy nagy adatbázis elkészítése, amelyben egy adott korszak anyagát szeretnénk összefoglalni, ez az időszámításunk előtti első évezred első fele: a nagy birodalmak kora, az újasszír és az újbabiloni kor, kiegészítve az azt követő Óperzsa Birodalom korának első felével. A másik aspektus (és ez az egész projekt lényege), az istenek világának feltérképezése. Elsődlegesen az ábrázolásokra fogok koncentrálni, és azon belül is az istenalakokra, de persze begyűjtünk minden adatot a tárgyakkal kapcsolatban. Az anyag modern kori történetére vonatkozó adatokat is figyeljük, melyiket mikor publikálták először, melyiknek van régészeti kontextusa, melyikről lehet azt mondani, hogy hamisítvány, megnézzük, milyen anyagból készültek, milyen jelenet van rajtuk – tehát
minden olyan adatot számba veszünk, amely összehasonlító analízis alapja lehet.
A létrejövő adatbázis ezután már alapként és eszközként szolgálhat további tudományos vizsgálódásokhoz, a hamisítványok összegyűjtéséhez, illetve az istenábrázolások egybevetéséhez más tárgycsoportokon szereplő istenábrázolással vagy az írásos emlékekben feltűnő leírásokkal, egyúttal az ábrázolás fejlődésének, az istenkép alakulásának kutatásához.
A világon elszórtan fellelhető forrásanyagokat dolgoz majd fel, Budapestről. Kik lesznek a munkatársai, kik segítik a munkában?
Már a pályázat összeállításában nagy szerepe volt, és őszinte köszönettel tartozom Roboz Erikának, a Szépművészeti Múzeum munkatársának. Nagyon szeretnénk egy időszaki kiállítást rendezni a kutatás anyagából, amihez remélhetőleg megkapjuk a szükséges engedélyeket. Az adatbázis elkészítésében Erdős Gáborra számítok, aki ért az informatikához, a képek digitalizálásához, és eddig is segített az illusztrációk elkészítésében. Ezen kívül két volt hallgatóm, Lőrincz Huba és Winkler Nemes Gábor vesz részt a munkában, és van két magyar assziriológus is, akik nálunk kezdtek el tanulni, aztán külföldre mentek: Földi Zsombor a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität (Institut für Assyriologie und Hethitologie) ösztöndíjas kutatója, Simkó Krisztián pedig jelenleg kurátorként dolgozik a British Museum Közel-Keleti Osztályán.
Mi magyarok a projekt keretein belül külföldiekkel szeretnénk együtt dolgozni, ők tehát nem a kutatócsoport tagjai, de közreműködnek a programban.
A publikálatlan anyagot nemzetközi kutatócsoportokkal közösen fogjuk elemezni.
Párizsban van 2 nagy kutatócsoport, az ottani munkát össze tudjuk hangolni a „Lendület”-kutatással. A francia-osztrák kutatásban munkatársaim inkább filológusként vizsgálják az anyagot, míg én elsődlegesen ikonológiával foglalkozom. Egy másik nagy francia projekt (Achemenet) az óperzsa kor minden forrását összegyűjti, velük is van egy megállapodásom a gliptikával kapcsolatban.
Párizsban még a Louvre és a Bibliothéque National de France kurátora ismeri a programot, ők a náluk lévő anyagot bocsátják a rendelkezésünkre. Személyes kapcsolatunk van még egy izraeli professzorral, aki az arámi anyagot vizsgálja majd, illetve a Yale-en a kurátorral közösen adjuk majd ki az ottani anyag katalógusát, a bostoni és a New York-i anyagot pedig a főkurátor engedélye alapján én dolgozhatom fel és publikálhatom. Ez utóbbi személyek intézményi szinten nem kapcsolódnak hozzánk, de a projektet már ismerik.
Hogy áll most a munka? Mitől várja az áttörést?
Én már összegyűjtöttem, és a számítógépemen őrzöm ezt az anyagot, de nincs rendszerezve, és most egy informatikus által megírt program segítségével ez remélhetőleg megtörténik, ami lehetővé teszi számunkra az összehasonlító analízist, és talán egyes részletek nyilvánossá tételét is. Ehhez hasonló adatbázisok az assziriológiában már léteznek, és a gliptikával kapcsolatban is vannak már efelé lépések, de azok meg se közelítik az ékírásos források ilyetén felhasználását.
Hogy nekünk mekkora anyag van a birtokunkban? Azt tudom mondani, hogy
másoknak biztosan nincs erre az időszakra ekkora mennyisége,
emellett a publikálatlan anyag feldolgozása jelenthet még jelentős értéket a folyamat végén.
Az adatbázis elkészítése során különböző vizsgálati aspektusokra fókuszálunk, ami már önmagában nagy dolog, és ezen az anyagon belül megpróbáljuk az istenvilágra vonatkozó adatokat külön gyűjteni és publikálni. Ezekre az eredményekre szeretnénk majd felépíteni azt az időszaki kiállítást is, amelynek reményeink szerint a budapesti Szépművészeti Múzeum adhat majd otthont. A kiállítás fő forrásai és információhordozói természetesen a pecséthengerek lesznek, de a téma maga a mezopotámiai istenvilágot fogja bemutatni, én ebben látom a legnagyobb újdonságot és lehetőséget.
A pecséthengerkutatás a nemzetközi assziriológián belül egyre nagyobb a jelentősége, az elmúlt öt évben nagy projektek alakultak Angliában, Belgiumban, Franciaországban és Németországban annak érdekében, hogy egy-egy időszakot e forrásanyag alapján dolgozzanak fel. Nagyon aktuális tehát a „Lendület”-kutatás, beleilleszkedik ebbe a nemzetközi kutatási trendbe – kezdik felismerni a világon, milyen fontos kiegészítője lehet a filológiai és történeti kutatásoknak.
Milyen üzenete lehet számunkra egy régi, letűnt kultúra istenképének? Miért jó, ha ezzel foglalkozunk?
A mi mai kultúránk ezeknek a pecséthengereknek a világában kezdődött el s e tárgyak és az általuk hordozott ábrázolások egyszersmind az egyetemes örökségünk részét képezik. A kontinuitás igazolt, gondoljunk csak Gilgames alakjára vagy Ninivére, Istár istennőre vagy a babiloni teremtésmítoszra – melyek mindmáig élnek bennünk. Az ókori Elő-Ázsia színes, izgalmas, informatív világához kötődik az írásbeliség kezdete vagy a mai vallások számos eleme. Az istenek világa a rendelkezésünkre álló írott, képi és tárgyi források alapján megelevenedve világít rá, hogy az ókori Mezopotámiából eredeztethető sok-sok képzet. A pecséthengerek segítségével az antropomorf istenábrázolásokról és az istenekhez kötődő egyedi motívumokra vonatkozóan – amelyek hatással voltak vagy párhuzamos fejlődést mutatnak az ókori antik világ hasonló ábrázolásaival – talán új fogalmat alkothatunk.
A budapesti Szépművészeti Múzeumban tervezett időszaki kiállítás prezentálhatná mindazt, ami ennek az ókori civilizációnak a kincseiből itt van Magyarországon: végre mód lesz rá, hogy a hazai örökség, a nálunk őrzött pecséthengerek nyilvánosságot kapjanak. Több évtized után két éve ismét láthatnak a látogatók egy, az ókori Elő-Ázsia anyagát bemutató vitrint. Ezt szeretnénk tovább bővíteni, nagyobb nyilvánosságot adva az ókori Mezopotámiának, és ezen belül a gliptikának és az istenvilágnak.
Forrás: elte.hu
A külső és a belső borítófotó forrása: Szépművészeti Múzeum