A magyar nyelv jövője

A rendezvény szomorú hírrel kezdődött, itt jelentették be Grétsy László, a magyar nyelvművelés nagy alakja halálhírét. Az ELTE professor emeritusáról, az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnökéről, a konferencia ötletadójáról és díszvendégéről a résztvevők egyperces néma csenddel emlékeztek meg.
Nyitóbeszédében Bóna Judit, az ELTE dékánhelyettese hangsúlyozta: az Anyanyelvápolók Szövetsége (ASZ) és az ELTE BTK között hosszú ideje töretlen és példaértékű az együttműködés. A magyar nyelv jövőjére a jelenéből következtethetünk, ennek vizsgálatával foglalkozik a két intézmény, amelyek együttműködését üzenetében Juhász Judit, az ASZ elnöke is gyümölcsözőnek nevezte .
A programban hét előadás szerepelt, amelyek részben a magyar nyelv jelenéről és múltjáról szóltak, részben pedig a jelenleg folyó kutatásokat és a jövőbe mutató fejlesztéseket mutatták be. Az előadók között szerepelt Gósy Mária, Tolcsvai Nagy Gábor, Vladár Zsuzsa, Bóna Judit, Tátrai Szilárd, Veszelszki Ágnes, Domonkosi Ágnes és Ludányi Zsófia, akik előadásaikban a spontán beszédtől kezdve az ember-gép közötti kommunikációig számos területet érintettek.
A konferenciát Farkas Tamás, az ELTE BTK intézetigazgató egyetemi docense zárta, kiemelve, hogy a magyar nyelv jövője a múltjában kezdődött, fő erőforrása pedig a változatosságában rejlik.