A harmadik 10 év – 10 mondatban elbeszélve

2020.06.22.
A harmadik 10 év – 10 mondatban elbeszélve
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a történeti ruszisztika budapesti műhelye, a jubileum kapcsán képek, művek, dokumentumok és visszaemlékezések segítsével mutatunk be ízelítőt a három évtized eredményeiből. A harmadik évtizedre Szvák Gyula emlékezett vissza, az eseményekről a cikk végén található galériában böngészhető összeállítás.

2010: Elindult Magyországon először – s ezidáig egyetlenként – a ruszisztikai mesterképzés, a Történettudományi Doktori Iskolán belül az önálló Ruszisztikai Program, sor került az első Ruszisztikai Napokra, elkezdte tevékenységét az oroszvilag.hu posztszovjet hírmagazin, a 20. évforduló kapcsán nagy nemzetközi konferencia keretében „Socius Honoris Causa” címek átadására került sor, a Központ házigazdája volt az európai „Orosz Központok” első találkozójának és sor került brüsszeli bemutatkozására.

2011: Gagarin űrrepülésének 50. évfordulóján Farkas Bertalan, Valerij Kubaszov és Szergej Krikaljov űrhajósok részvételével tömegrendezvényre került sor a Ruszisztikai Központban, Oszipova Irina vezetésével elkezdődtek a mai napig tartó „Metodikai Szombatok”, a Központ először vesz részt a „Kutatók Éjszakáján”, a Szovjetunió megtámadásának 70. évfordulója alkalmából a Ruszisztika által szervezett konferencián az orosz nagykövet szót emelt a II. világháborúval kapcsolatos történelemhamisítások ellen.

2012: Újabb TÁRKI-felmérés készült a magyarok oroszokhoz való viszonyáról, a Russzkij mir alapítvány támogatásával elkészült a mesterszak tíz tankönyve, megjelent a 12 legnagyobb oroszról szóló könyv orosz fordítása, akkreditálták a Nemzetközi Ruszisztikai mesterszakot.

2013: A budapesti történeti ruszisztikai műhely bemutatkozott a pisai Orosz Központban, megjelent Szvák Gyula „Klió, a csalfa széptevő” című kötete.

2014: A Russzkij mir ügyvezető igazgatójának részvételével rendezvénysorozattal ünnepelte ötéves fennállását a Kabinet, a Ruszisztikai Doktori Program szervezésében sor került a Fiatal Ruszisták első nemzetközi konferenciájára, amelyen 10 országból 63 ifjú kutató vett részt, az ELTE Kiválósági listáján az első tíz közé került a Tanszék két professzora.

2015: Az Intézet 25. és a Ruszisztikai Központ 20. évfordulója alkalmából szervezett konferencia résztvevői a Trefort-kertben elültették a „Ruszisztika Fáját”, a jubileumra megjelent „A mi Ruszisztikánk” című tanulmánykötet, együttműködési szerződés aláírására került sor az Oroszországi Társadalomtudományi Kutatási Alappal, Krausz Tamás Lenin-könyvéért Isaac Deutscher-díjat kapott.

2016: Megjelent Szvák Gyula társszerkesztésében a Canadian-American Slavic Studies nyolc részből álló R. G. Szkrinnyikov emlékkötetének utolsó száma, tíz évvel az első felmérés után a Ruszisztika újabb közvéleménykutatást rendelt az oroszokról, majd publikálta az évtized eredményeit a Poszt-szovjet Füzetek sorozatban.

2017: Az 1917-es forradalmak centenáriumára megrendezett nemzetközi tudományos konferenciára négy kontinens 13 országából és 22 városából 48 előadó érkezett, Krausz Tamás Lenin-könyvét kiadták portugálul Brazíliában, hároméves kutatási projekt indult az Orosz Tudományos Akadémia Világtörténeti Intézetével.

2018: Majd’ 23 év után lejárt Szvák Gyula tanszékvezetői megbízatása, a Történeti Ruszisztikai Tanszék új vezetője Juhász József lett, megjelent a „Tertium datur” c. tanulmánykötet Krausz Tamás 70. születésnapja tiszteletére, valamit Gyóni Gábor A középkori Novgorod politikatörténete című munkája.

2019: A Történeti Ruszisztikai Tanszék egyesült a Kelet-Európa Története Tanszékkel, az új formáció a Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai tanszék nevét kapta, ezen belül megalakult a Ruszisztikai Tanulmányok Centrum, amely létrehozta a RussianStudiesHu open access online folyóiratot, Szvák Gyula kezdeményezésére megalakult a Vaszilij Kljucsevszkij Szeminárium, az orosz partnerrel való közös kutatást az „Oroszország és Magyarország az egyetemes kultúrában: a forrás és interpretációja” című nemzetközi konferencia zárta.

Russzkij mir szeminárium

Az első Ruszisztikai Napok

Nemzetközi konferencia: Az állam szerepe az orosz történelmi fejlődésben

A Ruszisztikai Központ profiljainak bemutatása

A harmadik 10 év - 10 mondatban elbeszélve

A harmadik 10 év - 10 mondatban elbeszélve

0

/

0

0

/

0