Solnay Eszter (Régészettudományi Intézet) és Gémes Anett tanulmánya a Közép-Tisza-vidéken található Tiszagyenda–Vágott-halom lelőhelyen feltárt kora rézkori (i.e. 4400–3900) településrészletének és kilenc sírból álló sírcsoportjának előzetes feldolgozását mutatja be. A kutatás célja a települési objektumok, a temetkezések, a kerámiaanyag, valamint az emberi maradványok részletes ismertetése és elemzése volt.
A Tiszagyenda–Vágott-halom lelőhelyet 2010–2011 között tárták fel a Nagykunsági Víztározó építése során, egy régi vízfolyás menti magasparton. A lelőhelyen összesen négy kora rézkori gödör és kilenc temetkezés került elő. Mivel a települési objektumok és a sírok térben nem választhatóak el élesen egymástól, az utóbbiakat településen lévő sírcsoportként definiálták, nem önálló temetőként.
A lelőhelyen feltárt kilenc kora rézkori temetkezés jól illeszkedik a Közép-Tisza-vidék korabeli temetkezési hagyományaihoz. A sírokban egy gyermek (infans II), egy fiatal (juvenile), három nő és négy férfi maradványait lehetett azonosítani. A vázakat főként zsugorított helyzetben helyezték a sírgödörbe: a nőket többnyire bal, a férfiakat jobb oldalukra fektették. A sírok tájolás kelet–nyugati vagy délkelet–északnyugati irányú volt. A mellékletek többsége kerámiaedény volt, de néhány sírban gyöngyök, kőeszközök, valamint csont- és réztárgyak is előfordultak. A női sírokban gyakoribbak voltak a gyöngyök, míg a férfiakéban a réz-, csont- és kőtárgyak.
Az edények formakincse változatos volt, gyakoriak voltak a korsók, különböző csőtalpas vagy csőtalp nélküli tálak, valamint virágcserép alakú edények. A legtöbb temetkezésben, gyakran a fej vagy a mellkas közelében megfigyelhető volt egy ún. „alapkészlet”, mely egy nyakas edényből (korsó vagy nyakas fazék) és egy csőtalp nélküli tálból állt. A nyakas edények leginkább folyadékok szállítására, rövid távú tárolásra vagy értékes áruk tárolására lehettek alkalmasak, míg a tálak leginkább személyi fogyasztásra használhatóak. Ezekből arra lehet következtetni, hogy ezek az edények erősen kapcsolódtak az elhunyt személyéhez, függetlenül a kortól vagy nemtől. Ezek mellett gyakoriak voltak a virágcserép alakú edények, melyeken néhány esetben égésnyomok is előfordultak. Ez arra utal, hogy bizonyos edényeket a sírba helyezésük előtt főzésre használhattak. Továbbá csőtalpas edények is többször előfordultak a temetkezésekben, melyeket leginkább közösségi fogyasztással lehet összefüggésbe hozni.
A nők fiatalabb korban hunytak el, 21–23 és 35 éves koruk között, míg a férfiak 35 és 55 éves koruk között. A leggyakoribb patológiai jegy a különböző ízületi felszíneken megfigyelhető porckopás lenyomata, mely genetikai adottságokkal, korral, nemmel és megnövekedett fizikai aktivitással is összefüggésbe hozható, akárcsak a szintén megfigyelhető spondylodiscitis, vagyis a porckorong gyulladásának csonttani manifesztációja. Emellett megfigyelhetőek többek között szüléssel vagy fertőzéses eredetű megbetegedéssel összeköthető gyulladások. A fogpatológia esetében igen gyakori volt a fogak kopása, melyet feltehetően a nem megfelelően őrölt gabona fogyasztása okozott. Továbbá azonosítható volt fogszuvasodás, tályog vagy ciszta, illetve premortem fogvesztés is.
Ábra: Az egyik férfisír rajza és mellékletei (Solnay–Gémes 2025, Fig. 5.)