Újabb hallgatói zenei siker

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető Tanszéke, valamint a Lantos Rezső Alapítvány 2017. március 26-án rendezte meg a Lantos Rezsőről elnevezett karvezetői versenyt a Zeneakadémián.  

A megmérettetést azzal a céllal hirdették meg, hogy a fiatal egyetemi és főiskolai hallgatók megmutathassák tudásukat, pártatlan szakértői bizottság előtt bizonyíthassák művészi, pedagógiai rátermettségüket. A verseny döntőjében minden résztvevőnek egy megadott reneszánsz darabot, egy romantikus kórusművet vegyes karra, illetve Kodály Zoltán egyik alkotását kellett vezényelnie.

Az ELTE BTK Zenei Tanszékének hallgatója, Sógor Tamás a verseny második díjaként a Zeneakadémia Alapítvány ösztöndíját és a Kardos Pál Alapítvány különdíját, egy szegedi karvezetői kurzuson való részvételt is nyert. A hallgató karvezetés tanára Mindszenty Zsuzsánna, aki szerint a díj azért is különösen értékes, mert Sógor Tamás volt az egyetlen résztvevő a tanárképzés területéről, a többiek a budapesti és vidéki zeneakadémiai szintű képzésből érkeztek. Az első díjat a Lettországból érkezett Nora Zeigure zenekar- és kórusvezető szakos hallgató nyerte.


Szívből gratulálunk!

Forrás: elte.hu

2017.03.29.