Szögi László 70

2018.07.17.
Szögi László 70
Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár volt főigazgatóját, Szögi László történészt ünnepelték kollégái és barátai 2018. július 9-én a Díszteremben. A tiszteletére készített Universitas – Historia című tanulmánykötetet Draskóczy István, az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport vezetője ismertette.

Szögi László, az Egyetemi Könyvtár volt főigazgatója 2018. július 9-én töltötte be 70 életévét. A születésnapot volt és jelenlegi kollégái számon tartották és megünnepelték. A jeles alkalom megrendezését az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport – amelynek Szögi László jelenleg az egyik vezetője – közösen vállalta. Az esemény helyszíne az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Díszterme volt, és az ünnepelt számos kollégája és barátja tisztelte meg jelenlétével.

Köszöntőt mondott Szalay Péter, az ELTE tudományos rektorhelyettese, Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, aki Szögi László tanítványaként (is) felelevenítette a közös emlékeket. Ezután Borsodi Csaba, az ELTE Történeti Intézetének igazgatója és az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport egyik vezetője, majd Hudecz Ferenc, az ELTE volt rektora folytatta a méltatást. Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa szintén a korábbi diákévek felidézésével köszöntötte egykori tanárát. Ezt követően Zsidi Vilmos, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgáz Levéltárának vezetője felolvasta a személyesen Szögi László és barátai részére szóló, Konrad Krajewski beneventói címzetes érsek, pápai főalamizsnás aláírásával ellátott pápai áldást, amelyet Bernád Rita kérvényezett a Gyulafehérvári Érsekségen keresztül.

Az esemény végén mutatták be a születésnap alkalmából meglepetésként megjelentetett Universitas – Historia című kötetet, melyet a kötet egyik szerkesztője, Draskóczy István, az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport vezetője ismertetett és adott át az ünnepeltnek. A terjedelmes, 686 oldalas kötetben 44 szerző tanulmánya olvasható, két témakör köré csoportosítva: Oktatástörténet (Középkor és kora újkor, 19–20. század) és Történelem Segédtudományai. A kötet végén található Szögi László 1973–2018 között megjelent műveinek 357 tételes bibliográfiája, valamint egy Képmelléklet, az ünnepelt eddigi munkássága során készült képekkel.

Forrás: elte.hu