Szent Kristóf mítosza, a bumfordi óriásé, aki vállára vette a Teremtőt

Az előadásban eltérések és látszólagos ellentmondások egész sora vár feloldásra. Kristóf a keresztény ség egyik legnépszerűbb szentje, annak ellenére, hogy valóságos létezését semmilyen adat nem igazol ja. Más és más volt a Szent Kristófról alkotott elképzelése a hivatalos egyháznak, más a babonás embe reknek, más a humanistáknak és megint más a művészeknek. Különböznek a vele kapcsolatos szövegek és képek – nem mellesleg legendájának alakulásához a művészek meghatározó módon járultak hozzá.

A szent hol kutyafejű harcos, hol gigantikus óriás; az utóbbi lehet ereje teljében levő csinos ifjú, de lehet hajlott hátú elgyötört öregember is. A víz, amin átkel hol a keresztelésnek, hol a bűnöknek a helyszíne. Azt a kettősséget vajon hogyan érzékeltetik a művészek, hogy a vállára vett gyermek apró, de egyúttal mégis rettentően nehéz? Az óriások eredendően civilizálatlan, vad, istenek ellen lázadó lények. Kristóf is így, hitetlen, beszélni sem tudó, falánk pogányként kezdte; megnézzük, hogyan válik Krisztus szolgálatá ba álló, alkalomadtán Héraklészhez hasonlatos hőssé. Az újkorban új szerepek várnak rá; sokak számára oltalmazó ereje ma sem kevésbé fontos, mint volt a középkorban.

Facebook esemény

A Művészettörténeti Szabadegyetem előadásai egy-egy nagyobb témakör, műfaj, képi törekvés képzőművészeti megjelenését vizsgálják az antikvitástól napjainkig. A háború témájának képzőművészeti feldolgozása után a második évad mítosz és művészet kapcsolatával foglalkozik. Az előadók az intézet oktatói, doktoranduszai, valamint külső szakemberek.

A mítosz – világmagyarázat, történeteiben és hőseiben minden kor magára ismer, megteremtve a maga értelmezését. A hangsúlyok és olvasatok ugyan időről-időre változnak, de archetipikus formuláik korokon átívelő állandó, melyek egyetemes emberi kérdésekre nyújtanak választ. E szövevényes, cselekményes történetek interpretációjának képzőművészeti alakváltozataival foglalkozik előadássorozatunk, a közép kortól a jelenig gombolyítva fel a visszatérő motívumok és változó interpretációk „Ariadné fonalát”.