Rekordszámú új hallgató az ELTE-n

2018.07.26.
Rekordszámú új hallgató az ELTE-n
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény lett a 2018-as felvételi eljárásban: közel tízezer, összesen 9744 új hallgató kezdheti meg tanulmányait itt szeptemberben, ami ezerfős növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A legtöbb új hallgató a Bölcsészettudományi Karra iratkozhat be.

Az ELTE népszerűsége továbbra is töretlen a felvételizők körében: ezerrel többen – csaknem 13 és fél ezren – jelölték meg idén első helyen az Eötvös Loránd Tudományegyetemet a felvételi eljárásban 2017-hez képest. A legkelendőbb szakok között van a programtervező informatikus, a pszichológia, a jogász és a gyógypedagógia, de népszerűek az újonnan indult Gazdálkodástudományi Intézet és a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ képzései is.

A 2018. július 25-én nyilvánosságra hozott felvételi eredmények szerint 9744 új hallgató kezdheti meg tanulmányait az Egyetemen szeptemberben. A jelentkezők egyre növekvő száma és az általuk elért magas pontszámok jól jelzik: az ELTE továbbra is hazánk vezető felsőoktatási intézménye.

Az ország elsőszámú pedagógusképző intézményeként (egyedüliként az ELTE rendelkezik a pedagógusképzés teljes spektrumát lefedő képzési kínálattal) az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek kiemelten fontos, hogy

a felvettek harmada a pedagógusképzés képzési területen kezdi meg tanulmányait.

Az osztatlan tanárszakokra felvettek számának növekedése is folytatódott: míg 2017-ben 782-en, idén 881-en iratkozhatnak be. Az ELTE portfóliójában újonnan megjelent gazdálkodástudományi képzések népszerűsége példátlan és várakozáson felüli: a jelentkezések és a frissen felvett hallgatók számát tekintve a Gazdálkodástudományi Intézet képzései országos szinten a területen a harmadik legnépszerűbbek. A négy alap- és négy mesterszakra (kereskedelem és marketing, gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodás, valamint pénzügy és számvitel alapszakok, illetve pénzügy, számvitel, vezetés és szervezés, továbbá a Master of Business Administration mesterszakok) 596 jelentkező nyert felvételt.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ szombathelyi képzési helyeire 654 új hallgató iratkozhat be; a legjelentősebb, közel kétszeres növekedés az osztatlan tanárszakokon, valamint a gazdász szakokon látható, ahol közel háromszor többen kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat.

Új, hiánypótló képzésként jelentkezik 2018 szeptemberétől az Informatikai Kar autonómrendszer-informatikus képzése, valamint a Természettudományi Kar biotechnológia mesterképzése is, amely 10 magasan kvalifikált hallgatóval indulhat el az őszi szemeszterben.

A legmagasabb pontszámra a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (404), a Gazdálkodástudományi Intézet (390) és az Állam- és Jogtudományi Kar (382) szakjaihoz volt szükség, de a jelentkezők által elért pontszámok átlaga is országos szinten kiemelkedő: az alap- és osztatlan képzésekre felvett 7534 fő átlagpontszáma kereken 400 volt.

A magyar jelentkezők számára angol nyelven indított képzéseken is nagyarányú a növekedés: az előző évhez képest csaknem négyszer többen, 134-en kezdhetik meg tanulmányaikat angol nyelven.

Kari bontásban, budapesti képzési helyszínen a legtöbb új felvett a Bölcsészettudományi Karra (1845) érkezik,

a BTK-t a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (1162) követi, a harmadik pedig a Természettudományi Kar (1115) lett.

Egyetemünk legnépesebb szakja idén a programtervező informatikusoké (531), őket követik a jogászok (446). Érdekesség, hogy az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 500 pont volt, ezt annak kellett elérnie, aki német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanára – latin nyelv és kultúra tanárának kíván tanulni.

Forrás: elte.hu