Felhívás a VII. 'Közel, s Távol' Konferenciára

Az ELTE Eötvös József Collegium Orientalisztika Műhelye meghirdeti a VII. „Közel, s Távol” Orientalisztika Konferenciát.


A rendezvény célja, hogy az orientalisztikával elhivatottan foglalkozó hallgatóknak lehetőséget biztosítson egy, az érdeklődésük középpontjában álló témában folytatott kutatás eredményeinek bemutatására. Az előadásokból konferenciakötet megjelentetését tervezzük.

 

A következő rendezvény fő témája: „Szimbólumok

 

Kérjük Jelentkezőinket, hogy előadásuk tárgyát igyekezzenek e téma ernyője alatt megválasztani, de minden más kutatási téma bemutatását is örömmel várjuk az orientalisztika tárgyköréből. A konferencián bármely egyetem bármely szakának hallgatói részt vehetnek. Az előadások időtartama 20 perc.

 

Jelentkezni lehet e-mailben az előadás címének, az Előadó egyetemének, szakjának és évfolyamának megadásával, mellékelve egy egybefüggő szövegként megírt rövid (maximum 6 soros!) ismertetőt, az alábbi címen: kozelstavol@gmail.com

 

Jelentkezési határidő: 2016. január 11. (hétfő)

 

A konferencia időpontja: 2016. március 3–5. (csütörtök –szombat)

A konferencia helye: Eötvös József Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11–13.


További részletekről érdeklődni lehet a fenti e-mail címen.

Minden lelkes Érdeklődőt szeretettel várnak!

2015.10.09.