Bíbor és fekete

Bíbor és fekete
12/03

2021. december 03. 15:00

online

12/03

2021. december 03. 15:00 -

online


Jerry London 1983-as alkotásával, online formában folytatódik az ELTE Történeti Intézet hallgatói filmklubja.

A filmklub első évadában a hit kerül középpontba: a kiválasztott filmeken keresztül elsősorban az derül ki, hogy az egyes korok emberei számára mit jelentett a hit, hogyan befolyásolta az életüket a kereszténység, valamint hogyan változott az évszázadok során a hívek és az egyház közti viszony. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik, a megtekintésüket követően vita-eszmecsere zárja a vetítéseket.

A film a második világháború alatt játszódik. 1943 őszén az olasz kiugrást követően német csapatok szállják meg Olaszország északi területét, a megerősített frontvonal Rómától délre húzódik. A harcoló csapatok mellett hamarosan megjelenik az SS is Rómában, ahol kezdetét veszi a zsidók és az ellenzékiek begyűjtése, és a szökött szövetséges katonák utáni hajsza. Azonban az embertelen időknek is megvannak a maguk hősei, mint például monsignor Hugh O'Flaherty, magas rangú ír pap, aki minden erejét igyekszik latba vetni, hogy segítsen a fenyegetetteknek. Tevékenysége miatt azonban csakhamar maga is célponttá válik.

Az eseményhez a Történész Filmklub Discord-csatornáján lehet csatlakozni.

A filmklubon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyre a torteneszfilmklub@gmail.com címre küldött levéllel, illetve a Történész Filmklub Facebook oldalának küldött üzenetben van lehetőség. A rendezvényen a járványhelyzetre tekintettel, és a hatályban lévő egyetemi rendelkezéseknek megfelelően szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.