Adója 1%-ával támogassa a Trefort-kert Alapítványt!

2023.03.12.
Adója 1%-ával támogassa a Trefort-kert Alapítványt!
A Bölcsészkar alapítványát, a Trefort-kert Alapítványt az ELTE BTK volt és jelenlegi intézetigazgatói hozták létre 2010-ben azzal a céllal, hogy támogatást nyújthasson azoknak a közös céloknak a megvalósításához, amelyek előbbre viszik a Kart. 

Trefort-kert Alapítvány az SZJA 1%-ának gyűjtésével immár tizenharmadik éve támogatja a Bölcsészkaron folyó oktatási, kutatási és kulturális tevékenységet. A tavalyi évben több mint 250 rendezvény támogatásához járult hozzá az Alapítvány.

A támogatók 1%-os felajánlásai biztosítanak forrást többek között

  • a kari könyvtárak állományának bővítésére,
  • a kar oktatóinak és hallgatóinak gondozásában megjelenő kötetek kiadására,
  • konferenciák kávészüneteire és állófogadásaira.

Az alapítvány fenti tevékenységei szinte teljes egészében a támogatóknak köszönhetően valósulhatnak meg, ugyanis az alapítvány által pályázati forrásokból nyert támogatások első sorban önálló projektek megvalósítását teszik lehetővé.

Kérem, adójának 1%-ával támogassa a Bölcsészkar alapítványának működését!

Adószám: 18138973-1-42 (Trefort-kert Alapítvány)

Támogatását megköszönve,

Dr. Bartus Dávis
dékán, a Trefort-kert Alapítvány kuratóriumának elnöke