A vétlen nyíllövés

2023.12.11.
A vétlen nyíllövés
A L'Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg Buzási Gábor új kötetete, melyben az ókori zsidóság, kereszténység és újplatonizmus határvidékeiről olvashatóak tanulmányok.

Az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék egyetemi adjunktusának kötetében olvasható írások a bibliatudomány, az ókori zsidó irodalom, a patrisztika és a későantik pogány gondolkodás területeit érintik. Ezek az általában külön-külön tárgyalt, a mai gondolkodásunkra egyenként is ható világok itt egymás mellé kerülnek, és párbeszédbe lépve új arcukat mutatják.

A közös pontokat olyan témák alkotják, mint hitehagyás és megtérés, tradíciók elavulása és megelevenítése, szövegek jelentésrétegei, illetve a vallási-politikai konfliktusok hátterében egymáshoz közelítő álláspontok. E témákat a kötetben ókori szövegek értelmezéseire épülő tanulmányok járják körül: találkozhatunk Elísa ben Avujával, a hagyományt elhagyó rabbival, akit tanítványai a pokol tüzéből is kimentenek; a keresztényből pogánnyá lett Julianus császárral, aki fel akarta építeni a jeruzsálemi Templomot, Krisztust pedig a Nappal kívánta helyettesíteni; vagy a keresztény Órigenésszel, aki a Zsuzsannát megmentő ifjú Dánielhez hasonlóan lép fel a Zsuzsanna-történet védelmében. Olvashatunk továbbá megütközést keltő mítoszok és bibliai történetek rejtett értelmét feltáró zsidó, keresztény és pogány magyarázatokról, az újplatonizmus és a kereszténység teológiai-politikai konfliktusairól, illetve egy próféták közti viszályról, amelyben egy vétlen nyíllövés hozza meg a döntést.

Buzási Gábor klasszika-filológus, hebraista, az ELTE BTK Ókortudományi Intézetének egyetemi adjunktusa, ahol főként biblia- és vallástudományi tárgyakat oktat. Kutatási területe a hellénisztikus zsidóság, a görög-római újplatonizmus és a korai kereszténység, illetve ezek kölcsönhatásai és recepciója.

Forrás: L'Harmattan Kiadó